|
Mi a Piezography?
A Piezography monokromatikus
tintákból és egy speciális szoftverből álló rendszer, amellyel vitathatatlanul a
legjobb minőségű fekete-fehér nyomatokat készíthetjük el. A rendszert az a Jon Cone fejlesztette ki, aki 1998-ban elsőként
mutatta be a széles nagyközönség előtt az IRIS Graphics nyomtatókhoz tervezett
monokromatikus tintás nyomtatást. Magát a Piezography márkát 2000-ben jegyezték be és az
azóta eltelt években sikeresen továbbfejlesztették.
A Piezography jelentősen
javítja az Epson nyomtatók nyomtatási képességeit, lévén ez a rendszer rendelkezik a
legnagyobb átfogással minden hagyományos és digitális képreprodukciós eljárás
között. A film átfogása
kisebb az emberi szemnél. A fotópapíré még ennél is kisebb. Ennek
eredményeképpen a nyomaton a csúcsfények és az árnyékok jelentősen összenyomódnak,
túl kontrasztossá válnak. Ám a Piezography
tinták a megfelelő görbékkel használva a teljes tónustartományban egyenletesen
jelenítik meg az árnyalatokat, anélkül, hogy tönkretennék a
csúcsfényeket és az árnyékokat. Így sokkal több tónusátmenet jeleníthető meg a
filmmel dolgozó fotós számára, mintha hagyományos technikával nagyíttatta volna a
képeit. A digitális technikával dolgozók számára pedig az emberi szem
átfogásához közeli eredményeket érhetünk el.
A rendszer használatához azonban nem
elég egyszerűen kicserélnünk a tintákat a Piezography szénalapú tintkészletére. A sikeres munkához elengedhetetlen egy speciális
szoftver használata is. A Piezography a tinták és a szoftver
harmonikus együttműködése.
A Piezography rendszerrel készült nyomatok hatása
abban rejlik, hogy a nyomtató másképp rakja le a pigmentcseppeket a papírra, mint ahogy
az a
piacon kapható összes többi rendszer esetén történik. Azt is mondhatnánk, hogy a
Piezography a tinta és a papír házassága. Az eredmény hasonlóan néz ki, mint a
zselatinban impregnált ezüst. Ráadásul nyoma sincs metamerizmusnak!
A legújabb verziójú rendszer, a Piezography K7 minőségben és élettartamban kiugróan jobb,
mint az Epson UltraChrome K3 nyomtatók Advanced Black & White módja.
Bár az Epson nyomtatók is kilenc tintával dolgoznak,
csupán három különböző sűrűségű fekete tinta található bennük. A Piezography ezekhez a nyomtatókhoz hét különböző
árnyalatú fekete tintát tartalmazó készletet kínál.

Ennek a hét fekete tintának köszönhetően a rendszer különbséget
tud tenni a 256 szürkeárnyalat
között. Így nem csupán az emberi szem számára tűnik jobb minőségűnek a nyomat, hanem az árnyékok és a csúcsfények
részletgazdagsága is megnő.
A Piezography K7 harmadik generációs tintákkal
dolgozik. A tinták alkotóelemeit nagyon finomra őrlik, majd ozmózissal
hatszor átszűrik az egységes szemcseméret biztosítása céljából. Ezután, a
csomósodás elkerülése végett a pigmenteket oly módon kezelik, hogy azok ne
tapadjanak össze. A kifakulás elleni védelmet pedig tovább erősíti az UV sugárzást
kiszűrő polimerizáció.
A Piezography K7
Neutral a piacon kapható egyetlen akromatikus tintakészlet, melyben a tinták
tisztán csak szürkék, mindféle elszíneződés nélkül. Ezért ha hideg fehér papírra
nyomtatunk, a nyomat is hideg tónusú lesz. A tintakészletet úgy tervezték, hogy az ezzel készült
nyomatok Hahnemuhle Photo Rag fehér papíron, és 5000 Kelvines megvilágítás mellett legyenek az emberi szem számára neutrális
hatásúak. Azért az 5000 Kelvinre esett a választás, mivel az ember ilyen fényviszonynál érzékel ugyanannyi vörös, zöld és kék
fényt, azaz ez tekinthető neutrális fényviszonynak.
A jobb minőség egyik titka, hogy a Piezography
rendszer a nyomtatás során az Epson nyomtatóknál lényegesen nagyobb
rácsfrekvenciával dolgozik, azaz közelebb teszi le egymáshoz a tintacseppeket a
papírra.
A legjobb módja, hogy megmutassuk a Piezography-ban rejlő lehetőséget, ha egy
kép segítségével megmutatjuk a két rendszer közötti különbséget.

Az Epson tinták feketéi nem neutrálisak, ezért a
neutrális hatás eléréséhez színes tintákat is kell használniuk. Az Advanced Black
& White mód kis mennyiségű bíbor, cián és sárga tintát használ a fekete-fehér
nyomtatásnál. Ez azért lényeges, mert a színes tinták nem ugyanolyan mértékben
fakulnak,
így az ezzel a módszerrel nyomtatott képek egy idő után elszíneződnek. Elképzelhető, hogy ennek
következményeképpen idővel ezek a nyomatok zöldes árnyalatúvá válnak. Egyetlen
fotós sem szeretné, ha a nyomatai "bezöldülnének"! Nem beszélve arról, hogy
emiatt a képek élettartama messze elmarad a Piezography fekete tintáitól.
A Piezography 100%-ban szénalapú pigment tintát
használ. Ez az egyetlen termék a piacon, melyet olyan színváltozási és fakulási
specifikációk szerint terveztek, amely alatt marad az ember által érzékelhető
mennyiségeknek. Így a nyomatok
élettartama jelentősen megnő. Egy Piezography nyomaton hosszú ideig
gyönyörködhetünk a hihetetlen tónusátmenetekben és a mély feketékben. A
nyomatok így sokáig megőrzik a fotós által megjeleníteni kívánt képet.
Félreértés ne essék, az Epson UltraChroma K3
tintarendszerrel készített képek is jól mutatnak, de
nem helyettesíthetik hagyományosan, sötétkamrában készített fekete-fehér
képeket! A Piezography K7 szén alapú tintái lehetőséget adnak arra, hogy
hihetetlenül részletgazdagon, finom tónusátmenetekkel, a csúcsfények és az
árnyékok megtartásával jelenítsük meg képeinket. Elmondhatjuk, hogy az Epson ABW
elég jó nyomtatási képességekkel rendelkezik egy átlagos fotós számára, de akik
valóban műalkotásokat készítenek, megérdemlik a Piezography minőséget.
Magyarországon csak nálunk készíttethet
Piezography nyomatokat. További információt nyomtatási
szolgáltatás oldalunkon talál.
|